Kevesen tudják (és még kevesebben emlékezhetnek rá), hogy a városligeti Közlekedési Múzeum valaha inkább hasonlított egy templomra, mint egy kiállítóhelyre. Még néhány év, és ismét a régi pompájában várja a látogatókat, előbb azonban, idén április 15-én bezár, és elkezdődik az épület felújítása és bővítése.


A millenniumi kiállításra emelt eklektikus épület 1899-től működött Közlekedési Múzeumként, ám 1944-ben olyan jelentős károkat szenvedett, hogy a lebontása mellett döntöttek. A hatvanas évek közepén mégis hozzáláttak a helyreállításhoz (miután a romokat, ezzel együtt a „lényeget” eltakarították) és 1966-ban ismét megnyílhatott az eredetihez nyomokban sem hasonlító múzeumot. Ezt bővítették 1979 és 1985 között, de a helyszűkén ez a módosítás sem változtatott. A mostani, 7 milliárd forintba kerülő felújítás során, mely kapcsolódik a Liget Budapest Projekthez, a kiállítótereket a térszínt alatt is bővítik, ugyanakkor rekonstruálják az épület eredeti állapotát, remélhetőleg Róth Miksa csodálatos üvegablakaival együtt. A múzeum 2018 tavaszán nyithat meg.


Fotó: A Közlekedési Múzeum eredeti állapotában, 1911-ben (Fortepan, orig: Pesti Brúnó)