Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
MúzeumCafé

Örökségvédelem avagy "kizoomolni a napi trágyapakolásból"

régészet építészet kultúrpolitika műemlékvédelem

Az MTA köztestületi tagjaiból létrejött Stádium 28 kör szervezett fórumot az örökségvédelemről az ELTE Gólyavárában. Marosi Ernő megnyitója, Mélyi József vitaindítója és a meghívottak "vitája" végül csak a problémák felsorolására adott lehetőséget, az egyetlen megnyugtató mondat pedig arra vonatkozott, hogy a MÜPÁ-nak remek az akusztikája.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Egy évforduló apropóján – a leghírhedtebb Tóth László a világon

szobrászat restaurálás Vatikán

Az olasz sajtó egy fontos évfordulóra emlékezett a hétvégén: 1972. május 21-én egy őrült magyar megtámadta Michelangelo Piétáját a Szent Péter bazilikában. Bár a kalapács nyomait eltűntették, a golyóálló üveg, ami mögött ma az alkotás látható, minden nap emlékeztet "honfitársunk" hőstettére.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A betiltott Paradicsom 1955-ből – egy különleges kiállítás különleges darabja

kiállítás programajánló színház politika Nemzeti Múzeum Múzeumkert

A múzeumi szakma példamutató összefogásával ezen a hétvégén negyven múzeum ötven műtárgyából rendeznek alkalmi kiállítást a Múzeumok Majálisán. A közös téma a kert, az apropó pedig a Múzeumkert készülő rekonstrukciója. Mi most mindössze egyetlen tárgyat emelünk ki a valóban különleges kínálatból: Oláh Gusztáv díszlettervét Madách darabjához, 1955-ből, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet felajánlásával.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Arany-élet a PIM-ben

kiállítás irodalom Petőfi Irodalmi Múzeum

A bicentenáriumi Arany János kiállítás az első igazán komoly "fellépése" a Petőfi Irodalmi Múzeum új főigazgatójának, Prőhle Gergelynek, noha az előkészítés jóval a beiktatása előtt, még E. Csorba Csilla irányítása alatt elkezdődött. Most olyat dobtak, ami még a 444 ingerküszöbét is elérte: a beharangozó filmben Budapestre akkreditált nagykövetek szavalják a Családi kört édes akcentussal és állathangokkal. Remélhetjük, hogy a közönség a klip megtekintésénél közelebb merészkedik az emlékév egyik legfontosabb kiállításához, hiszen mégiscsak élőben látható a Kapcsos könyv, a magyar irodalomtörténet egyik legfontosabb ereklyéje.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Daumier, a mémgyáros

c

kiállítás grafika politika Szépművészeti Múzeum kortárs művészet Vaszary-villa

Nincs új a nap alatt: Honoré Daumier pontosan úgy reagált kora politikai és társadalmi történéseire, mint a mai mémgyárosok, villámgyors volt és kíméletlen. A legnagyobb ütéseket a korrupt politikusokra és az olvasó nőkre mérte. Az első ma is áll, a második - reméljük - már idejétmúlt. A balatonfüredi Vaszary Galéria kiállításán jártunk.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Budapesti helyszínelők

kiállítás régészet BTM

A régészet lényege természetesen nem a halál okának megfejtése a megtalált emberi maradványoknál, mégis sokszor hasonló rejtvényekkel, rejtélyekkel találkozik a kutató: szokásokra, közösségek hiedelmeire, testi és lelki betegségek korabeli feldolgozására lehet következtetni, ezáltal pedig kirajzolódik az adott korban és helyen elhelyezhető társadalom sok-sok jellemzője. Budapest alatt több évezred számtalan közössége és társadalma hagyott nyomot, és úgy tűnik, ennek még csak a töredéke ismert. Hihetetlenül gazdag leletanyag lapul még mindig a város alatt - ebből nyújt ízelítőt a Budapesti Történeti Múzeum most nyílt kiállítása.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A Nyolcaktól Vajdán át Párizsig és Kupkáig - egy korábbi Beszélgetés a ma 80 éves Passuth Krisztinával

interjú MúzeumCafé folyóirat avantgárd kultúrpolitika Szentendre Európai Iskola
Bármilyen hihetetlen, de a manapság a mainstreambe tartozó klasszikus modern művészeket - Tihanyi Lajostól Czigány Dezsőn át Vajda Lajosig - a kultúrpolitika néhány évtizeddel ezelőtt még az underground alkotók közé sorolta. Passuth Krisztina "jó érzékkel" választott a szakmai közmegegyezésen kívül eső művészek közül, így az általa - pályája kezdetén - rendezett kiállítások rendre a múzeumvezetők és minisztériumi illetékesek ellenállásába ütköztek. Az ország legnagyobb múzeumainak munkatársaként még a művek felkutatása és bemutatása is nehézséget jelentett, ezek feloldásában pedig csak Aczél György segíthetett, mintegy igazolva a kultúra évtizedekig mindenható ura köré épült mítosz hitelességét. Az idő a fiatal művészettörténész bátorságát igazolta: ezek a kiállítások a Nyolcak és Vajda recepciójában, valamint a külföldön működő magyar művészek bemutatásában, a magyar művészet történetébe való integrálásukban mérföldkőnek tekinthetők, a későbbi feldolgozások, kutatások alapjául szolgáltak és szolgálnak ma is. Régi, emblematikus kiállításokra emlékező sorozatunk első darabjában Passuth Krisztina három tárlat kulisszatitkaiba enged betekintést, ebből kettőnek kezdeményezője, egynek "elszenvedője" volt: a kisebb fennakadásokkal megvalósult 1965-ös székesfehérvári Nyolcak és Aktivisták után az 1966-os szentendrei Vajda-kiállítást a Pest Megyei Tanács már a megnyitó után két nappal bezárta, és Aczél György "közbenjárása" kellett hozzá, hogy újból megnyissák. Az 1970-es, műcsarnokbeli külhoni művészek tárlatnak pedig már a megnyitása is kérdésessé vált.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


MEGJELENT: MúzeumCafé 58 – Kulturizmus

MúzeumCafé folyóirat

Hogyan vehetik fel a versenyt a múzeumok a szabadidő eltöltésének számtalan lehetőségével? Milyen újabb és újabb látogatói igényeknek kell megfelelni, hogyan kerülhet szembe egymással a kurátor és a kutató, ha egy intézmény vagy egy kiállítás korszerűségre és versenyképességre törekszik? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a folyóirat legújabb száma.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Élet Szentendrén II – A levitáció sikerült 

Szentendre MűvészetMalom kiállítás kortárs művészet

A fent jelzett állítás két értelemben is igaz: a MűvészetMalom azonos című kiállítása már az első pillanatában rendkívül népszerű, hiszen a kiállítóhely udvara és összes tere teljesen megtelt a megnyitó idején, emellett a tárlat felvetése is igaznak tűnik, a három művésznek majdnem totálisan sikerült eltávolodnia a szentendrei hagyományoktól.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Élet Szentendrén I. – Skanzen 50

Skanzen néprajz kiállítás Szentendre kultúrpolitika

Nosztalgikus, vidám hónapok elé néz a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, mert amellett, hogy mostantól több felvonásban ünnepli alapításának félszázadik évfordulóját, de a MúzeumCafé is egy dupla számmal készül a nyárra, benne sok-sok szabadtérrel, néprajzzal és múzeummal. A most nyílt kis kiállítás egyértelműen jelzi, hogy a lehetőségért megküzdő alapítók nem dolgoztak hiába.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


MúzeumCafé

blogavatar

A múzeumok magazinja

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (174),MúzeumCafé folyóirat (98),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (48),kultúrpolitika (45),építészet (41),politika (41),programajánló (40),irodalom (37),fotográfia (35),műgyűjtés (35),múzeumépítészet (34),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),néprajz (24),Szentendre (24),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),Ludwig Múzeum (21),iparművészet (21),gyűjteménygyarapítás (21),grafika (20),restaurálás (20),műkereskedelem (20),Bécs (18),film (17),szobrászat (17),videó (17),Műcsarnok (15),színház (13),festészet (13),digitalizálás (12),műtárgyvásárlás (12),Liget Budapest (11),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),élő MúzeumCafé (11),Néprajzi Múzeum (10),Picasso (10),Kiscelli Múzeum (9),könyv (9),zene (9),Kassák Múzeum (8),holokauszt (8),New York (7),múzeumpedagógia (7),Román Csarnok (7),Garas Klára (7),Hopp Ferenc Múzeum (7),konferencia (6),könyvajánló (6),Power 50 lista (6),képzőművészet (6),Iparművészeti Múzeum (6),Allegro Barbaro (6),világháború (6),Rippl-Rónai József (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Nyolcak (5),Értéktár Program (5),Közlekedési Múzeum (5),fotóművészet (5),aukció (5),művészettörténet (5),Berlin (5),Vasarely (5),Csontváry (5),MúzeumCafé díj (5),modernizmus (5),műemlékvédelem (5),Skanzen (5),Európai Iskola (5),Bauhaus (5),rendszerváltás (5),Ady Endre (5),kortárs (5),Pécs (5),látogatottság (5),Seuso-kincs (4),múzeum (4),Élő MúzeumCafé (4),Louvre-Lens (4),Balaton (4),wanted (4),Bálint Endre (4),MúzeumCafé Díj (4),örökségvédelem (4),Baán László (4),Vasarely Múzeum (4),Bartók Béla (4),városi séta (4),keleti művészet (4),Rembrandt (4),Louvre (4),kert (4),szocreál (4),Velence (4),előadás (3),múzeumtörténet (3),sport (3),digitalizáció (3),impresszionisták (3),Anna Margit (3),emlékezet (3),Erdély (3),dizájn (3),ganymed goes europe (3),Vaszary-villa (3),covid-19 (3),ICOM (3),internet (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),Vermeer (3),műtárgyvédelem (3),Aczél György (3),Textúra (3),Derkovits Gyula (3),Budapest Galéria (3),Trianon (3),Caravaggio (3),I. világháború (3),kulturpolitika (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),kézirat (3),Czóbel Béla (3),Debrecen (2),MúzeumCafé könyvek (2),Holokauszt (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),Milánó (2),fortepan (2),Román csarnok (2),Fortepan (2),MúzeumNegyed (2),BTM (2),dokumentum (2),zsidóság (2),természettudomány (2),Csinszka (2),Frida Kahlo (2),Artpool (2),MűvészetMalom (2),1956 (2),Kecskemét (2),Szántó Piroska (2),Barcelona (2),címlap (2),örökség (2),Modigliani (2),Zsolnay (2),múzeumelmélet (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Ország Lili (2),Munkácsy Mihály (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),fotó (2),Bosch (2),pop art (2),múzeumi rendszer (2),Art Capital (2),Vadak (2),Fővárosi Képtár (2),Szeged (2),ajánló (2),Chagall (2),turizmus (2),Szombathely (2), (2),Lektorátus (2),relikvia (2),Art Market Budapest (2),kultusz (2),divat (2),magángyűjtemény (2),várostörténet (1),Disputa (1),Szendendre (1),etnográfia (1),politikai (1),popzene (1),plakát (1),Bábszínház (1),Schiele (1),reneszánsz (1),cirkusztörténet (1),portré (1),megnyitó (1),Sziget Fesztivál (1),Múzeumok Éjszakája (1),Brüsszel (1),Budavári Palota (1),animáció (1),környezetvédelem (1),kastélypark (1),múzeumshop (1),médiaművészet (1),nők (1),vadászat (1),kastély (1),Andrássy (1),Covid (1),Városliget (1),cirkusz (1),Róma (1),akadálymentesítés (1),közösségi média (1),gasztronómia (1),fenntarthatóság (1),El Kazovszkij (1),Tesla (1),Dalí (1),koronavírus (1),MúzeumcCafé díj (1),műkincslopás (1),természettudományi múzeum (1),covid (1),Klimt (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),installáció (1),MOME (1),egyház (1),interaktivitás (1),temető (1),Színháztörténeti Múzeum (1),belsőépítészet (1),Hold (1),Kijev (1),emlékmúzeum (1),Centre Pompidou (1),MMOK (1),MúzeumCafé folyóirat; régészet; történelem; műemlékvédelem; kultúrpolitika (1),art deco (1),Tiszadob (1),Múzeumkert (1),Vatikán (1),helytörténet (1),Múzeum-kert (1),Budavár (1),MúzeumCafé könyv (1),történetelem (1),múzeumpolitika (1),Moszkva (1),díjátadó (1),marketing (1),op art (1),kultúrtörténet (1),Albertina (1),Pompidou (1),szecesszió (1),beszélgetés (1),Sopron (1),Olaszország (1), Kassák Múzeum (1),jótékonyság (1),Dürer (1),Budapest (1),OSZMI (1),zöldmúzeum (1),Bayreuth (1),Pulszky Társaság (1),Richard Wagner Múzeum (1),fotótörténet (1),emigráció (1),Lengyelország (1),Madrid (1),Leonardo (1),emlékhely (1),teremőr (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),királynő (1),Nagy-Britannia (1),kutatás (1),MANK (1),adatbázis (1),szalon (1),könyvtár (1),restitucio (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),Guernica (1),retró (1),Vallauris (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),szeged (1),Siófok (1),gyerekeknek (1),Prado (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Manet (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),védettség (1),Vajda Júlia (1),BÁV (1),hamisítás (1),műemlék (1),olimpia (1),Ani (1),Vaszary János (1),Lucian Freud (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Kocsis Zoltán (1),Ámos Imre (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),elhurcolt műkincsek (1),Népessy Noémi (1),Mravik László (1),Cloisters (1),Garas Kára (1),Sinkó Katalin (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Metz (1),Christie’s (1),stressz (1),velence (1),Műemlék (1),Amszterdam (1),Miskolc (1),krimi (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1), Bécs (1),Kimt (1),Római Iskola (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),porgramajánló (1),MTA (1),Budapest100 (1),egyiptológia (1),Sziklakórház (1),törénelem (1),bevándorlás (1),Amerika (1),gender (1),kommunikáció (1),emlékmű (1),Velencei Biennále (1),Trieszt (1),oktatás (1),Győr (1),Batthyány Gyula (1),Balaton (1),orosz művészet (1),porté (1),Kassák Lajos (1),Fabényi Júlia (1),Műértő (1),kínai művészet (1),dada (1),Művészetmalom (1),Rijksmuseum (1),Radnóti Miklós (1),Márffy Ödön (1),Gyarmati Fanni (1),századforduló (1),progarmajánló (1),Palazzo Grassi (1),Pinault (1),irodalomtörténet (1),gallery weekend (1),városliget (1),Guggenheim Muzeum (1),Székesfehérvár (1),szobor (1),Várkert Bazár (1),Ernst Múzeum (1),erdély (1),szürrealizmus (1),Kína (1),kina (1),Velázquez (1),Athén (1),Moholy-Nagy László (1),Google Art Project (1),fotógráfia (1),Bálint Ház (1),Elgin-márványok (1),Aristide Maillol (1),KEMKI (1)