Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
MúzeumCafé

Kiállítás, megértési nehézségekkel – a Ludwig Múzeum új múzeumpedagógiai programja

A Ludwig Múzeum − Kortárs Művészeti Múzeum Múzeumpedagógiai Osztálya 2009-ben kezdett el az akadálymentesítéssel foglalkozni. A kezdeti lelkes indulás után az akadálymentesítés nagy halmaza egyre kisebb szakterületekre vált szét. Mivel a Művészetek Palotájának fiatal épületében az alapvető közlekedéshez kapcsolódó akadálymentesítést néhány hiányosságot leszámítva már megvalósították (például a vakok számára van vezetősáv), így a mi feladatunk elsősorban a programok, a kiállítások tartalmi részére vonatkozó akadálymentesítés lett. A nagy halmazt három fő területre bontottuk, amelyeket az elmúlt években nem tudtunk hasonló alapossággal gondozni, de két fő területet rendszeres programokkal, eseményekkel és újabb fejlesztésekkel szélesítettünk.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Videó: Élő MúzeumCafé az MNG Jelenkori gyűjteményének új állandó kiállításáról

ÉLŐ MÚZEUMCAFÉ 52., 2014. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK, 18:00 ÓRA, MAGYAR NEMZETI GALÉRIA
„A hatvanas években fellazult tételben fogalmazódott meg a világ. / Kafkában, Sartre-ban és távoli bölcsekben csodálta meg önnönmagát” – énekelte Cseh Tamás a Kádár-kornak arról a „köztes” évtizedéről, amelynek képzőművészete természetesen fontos fejezete a Nemzeti Galéria Lépésváltás című új állandó kiállításának is. Beszélgetésünk helyszíne az ekkor készült munkákat felvonultató terem lesz, témája mindaz, amit ott a falakon látunk – és persze sok minden más is abból a korból, amit éppen nem –, a megszólalók pedig a kor művészetének mai kutatói, illetve a még ma is élő egyetlen művész, akinek munkája szerepel ebben a kiállításrészben.
 

A beszélgetés résztvevői: Petrányi Zsolt művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője, a kiállítás kurátora, Szeifert Judit művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa, Rieder Gábor művészettörténész, a Flash Art Hungary főszerkesztője és Molnár Sándor festő- és szobrászművész. A beszélgetést Martos Gábor, a MúzeumCafé főszerkesztője vezeti.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Magyarként dolgozni a Musée d’Orsay-ban – beszélgetés Krasznai Réka művészettörténésszel

A párizsi Allegro Barbaro kiállítás két kurátora (Barki Gergely és Rockenbauer Zoltán) mellett egy harmadik magyar művészettörténész is részt vett a munkában, sőt, Krasznai Rékának hónapokig a Musée d'Orsay jelentette a munkahelyét, ezáltal bepillantást nyert a világ egyik vezető múzeumának mindennapjaiba. Tapasztalatairól kérdeztük.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A civilek Holokauszt Emlékéve

Lapunk idén több számában is foglalkozik a Holokauszt Emlékévvel, amelyből szépen lassan telnek a hónapok, miközben egyre kevesebbet tudni a "hivatalos" kiállításokról, rendezvényekről. A civilek szerencsére nem késlekednek, a közösségi oldalakon egyre több korabeli dokumentumot hoznak nyilvánosságra, mementóul.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Élőben jelentkezünk!

Folytatódik és már az ötvenkettediknél tart az Élő MúzeumCafék sorozata. Legközelebb holnap, azaz február 13-án este találkozunk a farsangi Múzeum+ rendezvényen, a Magyar Nemzeti Galériában, téma a Lépésváltás című új jelenkori állandó kiállítás.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Beszélgetés Kocsis Zoltánnal - Kurtágtól Bálint Endréig

Kocsis Zoltán a Magya Nemzeti Galériában Kurtág György Hommage á Bálint Endre című művét játszotta. Aki lemaradt róla, itt megtekintheti, és még többet megtudhat - egy rögtönzött tárlatvezetés közben - a zongoraművész-karmesternek a képzőművészethez való viszonyáról. Íme a videó!

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ahány olimpia, annyi múzeum?

Amilyen féltékenyen vigyáz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az olimpia szóra, valamint az ötkarikás logóra, azt gondolná az ember, hogy olimpiai múzeum is csak egyetlen egy van a világon, a Lausanne-i Olimpiai Múzeum. De nem. Van belőle jó sok. Az ok egyszerű: a logó és a szó őrzése elsősorban a nemzeti olimpiai bizottságok kezében van, és nekik - a jelek szerint - nincs kifogásuk a mozgalmi múzeumok ellen - "olimpiai mozgalom", gyakori kifejezés ez szakberkekben -, már csak azért sem, mert ezeknek a bizottságoknak a feladatai közé nemcsak az őrzés, hanem az eszme népszerűsítése is beletartozik.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Fények és árnyak a traumák között

Tavaly nyáron Székesfehérváron indult és idén év végén Szombathelyen fejeződik be a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének az Egy korszak történelmi traumák között című vándorkiállítása, mely a két világháború közötti két bő évtized kultúráját és műpártoló tevékenységét kísérli meg bemutatni. A most Szentendrén látható tárlat a törzsanyag "sikertörténetei" mellett azt is megmutatja, hogy milyen volt egy művész élete az árnyékos oldalon.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


MúzeumCafé

blogavatar

A múzeumok magazinja

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (174),MúzeumCafé folyóirat (98),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (48),kultúrpolitika (45),építészet (41),politika (41),programajánló (40),irodalom (37),fotográfia (35),műgyűjtés (35),múzeumépítészet (34),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),néprajz (24),Szentendre (24),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),Ludwig Múzeum (21),iparművészet (21),gyűjteménygyarapítás (21),grafika (20),restaurálás (20),műkereskedelem (20),Bécs (18),film (17),szobrászat (17),videó (17),Műcsarnok (15),színház (13),festészet (13),digitalizálás (12),műtárgyvásárlás (12),Liget Budapest (11),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),élő MúzeumCafé (11),Néprajzi Múzeum (10),Picasso (10),Kiscelli Múzeum (9),könyv (9),zene (9),Kassák Múzeum (8),holokauszt (8),New York (7),múzeumpedagógia (7),Román Csarnok (7),Garas Klára (7),Hopp Ferenc Múzeum (7),konferencia (6),könyvajánló (6),Power 50 lista (6),képzőművészet (6),Iparművészeti Múzeum (6),Allegro Barbaro (6),világháború (6),Rippl-Rónai József (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Nyolcak (5),Értéktár Program (5),Közlekedési Múzeum (5),fotóművészet (5),aukció (5),művészettörténet (5),Berlin (5),Vasarely (5),Csontváry (5),MúzeumCafé díj (5),modernizmus (5),műemlékvédelem (5),Skanzen (5),Európai Iskola (5),Bauhaus (5),rendszerváltás (5),Ady Endre (5),kortárs (5),Pécs (5),látogatottság (5),Seuso-kincs (4),múzeum (4),Élő MúzeumCafé (4),Louvre-Lens (4),Balaton (4),wanted (4),Bálint Endre (4),MúzeumCafé Díj (4),örökségvédelem (4),Baán László (4),Vasarely Múzeum (4),Bartók Béla (4),városi séta (4),keleti művészet (4),Rembrandt (4),Louvre (4),kert (4),szocreál (4),Velence (4),előadás (3),múzeumtörténet (3),sport (3),digitalizáció (3),impresszionisták (3),Anna Margit (3),emlékezet (3),Erdély (3),dizájn (3),ganymed goes europe (3),Vaszary-villa (3),covid-19 (3),ICOM (3),internet (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),Vermeer (3),műtárgyvédelem (3),Aczél György (3),Textúra (3),Derkovits Gyula (3),Budapest Galéria (3),Trianon (3),Caravaggio (3),I. világháború (3),kulturpolitika (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),kézirat (3),Czóbel Béla (3),Debrecen (2),MúzeumCafé könyvek (2),Holokauszt (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),Milánó (2),fortepan (2),Román csarnok (2),Fortepan (2),MúzeumNegyed (2),BTM (2),dokumentum (2),zsidóság (2),természettudomány (2),Csinszka (2),Frida Kahlo (2),Artpool (2),MűvészetMalom (2),1956 (2),Kecskemét (2),Szántó Piroska (2),Barcelona (2),címlap (2),örökség (2),Modigliani (2),Zsolnay (2),múzeumelmélet (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Ország Lili (2),Munkácsy Mihály (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),fotó (2),Bosch (2),pop art (2),múzeumi rendszer (2),Art Capital (2),Vadak (2),Fővárosi Képtár (2),Szeged (2),ajánló (2),Chagall (2),turizmus (2),Szombathely (2), (2),Lektorátus (2),relikvia (2),Art Market Budapest (2),kultusz (2),divat (2),magángyűjtemény (2),várostörténet (1),Disputa (1),Szendendre (1),etnográfia (1),politikai (1),popzene (1),plakát (1),Bábszínház (1),Schiele (1),reneszánsz (1),cirkusztörténet (1),portré (1),megnyitó (1),Sziget Fesztivál (1),Múzeumok Éjszakája (1),Brüsszel (1),Budavári Palota (1),animáció (1),környezetvédelem (1),kastélypark (1),múzeumshop (1),médiaművészet (1),nők (1),vadászat (1),kastély (1),Andrássy (1),Covid (1),Városliget (1),cirkusz (1),Róma (1),akadálymentesítés (1),közösségi média (1),gasztronómia (1),fenntarthatóság (1),El Kazovszkij (1),Tesla (1),Dalí (1),koronavírus (1),MúzeumcCafé díj (1),műkincslopás (1),természettudományi múzeum (1),covid (1),Klimt (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),installáció (1),MOME (1),egyház (1),interaktivitás (1),temető (1),Színháztörténeti Múzeum (1),belsőépítészet (1),Hold (1),Kijev (1),emlékmúzeum (1),Centre Pompidou (1),MMOK (1),MúzeumCafé folyóirat; régészet; történelem; műemlékvédelem; kultúrpolitika (1),art deco (1),Tiszadob (1),Múzeumkert (1),Vatikán (1),helytörténet (1),Múzeum-kert (1),Budavár (1),MúzeumCafé könyv (1),történetelem (1),múzeumpolitika (1),Moszkva (1),díjátadó (1),marketing (1),op art (1),kultúrtörténet (1),Albertina (1),Pompidou (1),szecesszió (1),beszélgetés (1),Sopron (1),Olaszország (1), Kassák Múzeum (1),jótékonyság (1),Dürer (1),Budapest (1),OSZMI (1),zöldmúzeum (1),Bayreuth (1),Pulszky Társaság (1),Richard Wagner Múzeum (1),fotótörténet (1),emigráció (1),Lengyelország (1),Madrid (1),Leonardo (1),emlékhely (1),teremőr (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),királynő (1),Nagy-Britannia (1),kutatás (1),MANK (1),adatbázis (1),szalon (1),könyvtár (1),restitucio (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),Guernica (1),retró (1),Vallauris (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),szeged (1),Siófok (1),gyerekeknek (1),Prado (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Manet (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),védettség (1),Vajda Júlia (1),BÁV (1),hamisítás (1),műemlék (1),olimpia (1),Ani (1),Vaszary János (1),Lucian Freud (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Kocsis Zoltán (1),Ámos Imre (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),elhurcolt műkincsek (1),Népessy Noémi (1),Mravik László (1),Cloisters (1),Garas Kára (1),Sinkó Katalin (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Metz (1),Christie’s (1),stressz (1),velence (1),Műemlék (1),Amszterdam (1),Miskolc (1),krimi (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1), Bécs (1),Kimt (1),Római Iskola (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),porgramajánló (1),MTA (1),Budapest100 (1),egyiptológia (1),Sziklakórház (1),törénelem (1),bevándorlás (1),Amerika (1),gender (1),kommunikáció (1),emlékmű (1),Velencei Biennále (1),Trieszt (1),oktatás (1),Győr (1),Batthyány Gyula (1),Balaton (1),orosz művészet (1),porté (1),Kassák Lajos (1),Fabényi Júlia (1),Műértő (1),kínai művészet (1),dada (1),Művészetmalom (1),Rijksmuseum (1),Radnóti Miklós (1),Márffy Ödön (1),Gyarmati Fanni (1),századforduló (1),progarmajánló (1),Palazzo Grassi (1),Pinault (1),irodalomtörténet (1),gallery weekend (1),városliget (1),Guggenheim Muzeum (1),Székesfehérvár (1),szobor (1),Várkert Bazár (1),Ernst Múzeum (1),erdély (1),szürrealizmus (1),Kína (1),kina (1),Velázquez (1),Athén (1),Moholy-Nagy László (1),Google Art Project (1),fotógráfia (1),Bálint Ház (1),Elgin-márványok (1),Aristide Maillol (1),KEMKI (1)