Egy apró teremben bújik meg néhány hétre a boldog békeidők esszenciája, és már csak néhány napig (október 8-ig) látható: ez A magyar műipar állócsillagai című kiállítás a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában. Egyébként nem szokás odajárni kiállításokat nézni, most mégis sokan teszik, mert nyilvánvalóan másra sem vágynak annyira az emberek, mint a boldog békeidőkre.
Róth Miksa, Thék Endre és Jungfer Gyula, három mester a századforduló műiparosai, vagy mai szóhasználattal és mai tudattal iparművészei közül, akik a kor építészetét, belsőépítészetét és tárgykultúráját alapvetően meghatározták, egy üvegtervező, egy asztalos és egy műlakatos. Együtt vettek részt a Parlament, a budavári palota, a Gresham-ház és több nevezetes épület díszítésében, bátorsággal, újítókedvvel, fantáziával – alig hinni, hogy ezeket a monumentális, ugyanakkor aprólékos, finoman kidolgozott épületdíszeket az akkori technikai háttérrel ilyen színvonalon tudták elkészíteni. Irigylésre méltó korszaka volt a magyar társadalomtörténetnek, a kezdetben egyszemélyes vagy kis családi műhelyekből hamar segédeket foglalkoztató vállalkozások, gyárak jöttek létre, amelyek alig győzték az állami és polgári igényeket kielégíteni, itthon és világszerte. Éppen ezt a világot ismerhetjük meg Zsolnay Teréz naplójából (ha lenne a teremnek több fala, akár Zsolnay Vilmos is kaphatott volna egyet): miközben az épülő Parlament díszeit állítják elő, készülnek a következő világkiállításra és folynak a technikai kísérletek, mert ami ma kelendő, az hamarosan elavult lesz.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Kossuth tér sarkán működik, védjegyoltalommal, szerzői jogok védelmével, szabadalmak ügyintézésével és nyilvántartásával foglalkozik. Most pedig abban a kis teremben rendezett egy egészen pazar kiállítást, amely az épület udvarának befedésével keletkezett. Hogy a helyiséget milyen célra tervezték eredetileg, az nem derül ki, mindenesetre a kiállítás mintha nem a természetes funkciója lenne, mivel csak az ebédlőn keresztül lehet megközelíteni, vagyis ebédidőben kellemes húsleves illatban nézelődhet a látogató. De mindegy is, talán senki sem bánja a szokásos, fokozottan védett hivatali beléptető-rendszeren való átjutást és a kis keringőt a teremig, hiszen a kamarakiállítás mindenért kárpótol. A négy fal egyikén az általános információkat és a három életrajzot találjuk, a művészeknek egy-egy önálló fal jut, középen a tárlókban a vonatkozó dokumentumokat találjuk. Róth Miksa életművét a finom akvarell üvegablak tervek, ablakrészletek és a Pax üvegmozaik képviseli, Thék Endrét egy zongora (hiszen zongoragyárat is alapított), valamint berendezési- és dísztárgyak a saját lakásából, Jungfer Gyulát kovácsoltvas épületdíszek és a műhely cégtáblája. Hatalmas életművekből apró kis kivonat, a lényeg összesűrítve. A tárgyak és a dokumentumok közgyűjteményekből származnak, az Iparművészeti Múzeumból, az Építészeti Múzeumból (amely egyébként nem rendelkezik kiállítótérrel), a Róth Miksa Emlékházból és vidéki gyűjteményekből.
A boldog békeidőkkel kezdtük. Jungfer és Thék egy generációval idősebb volt, mint Róth, Jungfer nem is élete túl a Monarchiát (1908), Thék a végnapjaival együtt hunyt el, nagy betegen, a Tanácsköztársaság idején. Róth Miksa megélte az első világháborút, a gazdasági válságot, a zsidótörvényeket, 1944-ben halt meg, de természetes halállal, míg családtagjai közül sokan a holokauszt áldozatai lettek. A történelem viharai után egyikük műhelyéből sem maradt semmi, csak a leszármazottak és a műemlékvédők harca az önkormányzatokkal (tanácsokkal), hogy legyen egy emléktábla, egy utcanév, egy emlékmúzeum. Éppen ezért különösen értékes, hogy éppen az a hivatal emlékezik meg róluk, amelyik a szellemi tulajdon felett őrködik. A múzeumok pedig – szerencsére – megőrzik a tárgyi anyagot. Így van ez rendjén.
